Üdvözöljük!
Az L&M Solutions Kft. Microsoft SharePoint-alapú ügyviteli megoldásokat szállít a szervezettség vonatkozásában legigényesebb vállalatok és intézmények számára. Cégünk küldetése, hogy ezt a versenyképesség szempontjából előremutató gyakorlatot a magyar gazdaság minden területén meghonosítsa, saját üzleti és szakértő tevékenységével is elősegítse.
A piaci viszonyok egyre nagyobb hatékonyságot és folyamatos növekedést követelnek meg, nyomást gyakorolva a vállaltokra, hogy keressék az operatív fejlődés lehetőségeit, vagy technikai eszközökbe ruházzanak be.
A beruházások megtérülése pedig rendszerint azért marad alul az elvárásoknak, mert ezeket az emberi erőforrások és a szervezet minőségi fejlődésének hiánya aláaknázza.
Cégünk erőssége komplex igények felismerése és sikeres megoldása. Megszerzett tapasztalataink alapján pedig bizalommal fordulhatnak hozzánk azok a cégek, akik operatív hatékonyságnövelésre (hatékony üzletmenet, nem termelő tevékenységek és a rugalmatlanság kiküszöbölésére) keresnek megoldást.
Küldetésünk
Az írógép már a múlté, az asztali telefon helyett is inkább e-mailt írunk, túl vagyunk az első nagy változtatáson, amit a cégek ügyvitelében az informatika okozott.
Gazdasági trendek
Minden cég sikeres akar lenni vagy az maradni, miközben a gazdaság legnagyobb dilemmája a fenntartható növekedés modelljének megalkotása.
Csak stabil cég lehet sikeres
A munkavégzésre egyre kevésbé jellemző az egyszemélyes kontríbúció, a munkavállalók leginkább projektszerűen dolgoznak, közösen terveznek, együttműködnek feladatok végrehajtásában, közben rengeteg dokumentum és értékes információ keletkezik, melyeket fájl szervereken tárolnak. Később sok időt veszítenek ezek visszakeresésével, problémás az információk jogosultság- és verziókezelése, kereshetősége és a valódi csoportmunka megvalósítása is.
Információs portál és csoportmunka terület
Egy egységes Intranet portál jelenthet megoldást azok a cégeknek, akiknek tevékenysége során hatalmas mennyiségű digitalis tartalom keletkezik, hiszen nagyban segít az alkalmazottaknak, partnereknek és vevőknek információkat létrehozni, találni és tudást megosztani.
Cégkultúra és magatartás
A cég egy jól navigálható és design-olható felületen publikálhatja üzleti szemléletét, eredményeit és üzleti szabályait, melyeket bármikor bárhonnan el lehet érni.
Csak hatékony cég lehet versenyképes
Közismert követelmény, mégsincs olyan bevételekért és költségekért felelős vezető vagy kontribútor, akinek ne okoznának fejfájást a piaci igények okozta hirtelen ingadozások, a szállítási határidők vagy a profitabilitás.
Az üzleti folyamatok optimalizálása segíthet kezelni a problémákat, a megfelelő intelligens automatizmus kialakításával, egységes eljárási módszerek és ellenőrzött stratégiák alapján.
Ez pedig nem más, mint egy Work-flow rendszer, ahová az egymást szabályosan követő tevékenységeket – folyamatokat reprezentáljuk. Ezáltal a folyamatokat egyszerűen lehet irányítani és ellenőrizni, legyenek azok gyártási folyamatoki, egy szerződés jóváhagyatása vagy egy szabadságkérelem.
Veszteség minden, amit a vevő nem fizet ki
Legyen az selejt áru, szükségtelen mozgatás, raktározás vagy akár egy rosszul kvalifikált üzleti lehetőség invesztíciója. Hogyan lehet ezt elkerülni? Hiszen gyakran hatalmas mennyiségű adattömeget kell összegyűjteni és feldolgozni a felismeréshez, sőt előrejelzéshez, s ehhez azonban gyakran már nem elég az Excel. Ráadásul a szakmai és az üzleti döntési döntéshozó más-más formában szeretné látni az adatokat, hiszen más-más szempontok alapján értékelik azokat.
Egy Dashboard rendszer egyszerűen kezelhető és átlátható felületet biztosít a vezetőnek, hogy kiválassza az elemezni kíván folyamat kulcsmutatóját, konfigurálja a paramétereket, majd egy egységes szerkezetű formában elemezze a kulcsmutatókat.
Gazdasági transzparencia
Bár sokan a bevételszerzést és költségek csökkentésének eszközeit tekintik a leghasznosabb informatikai beruházásnak, egyre erősebb az igény a gazdasági transzparenciát biztosító szabványos szerkezeti és tartalmi jelentések és átlátható folyamatok iránt (SOX, Nemzetközi Jelentési Szabványok).
Dokumentumok és jelentések kezelése
A dokumentumok életciklusát az előállítási folyamattól - a szerkesztés, megosztás, jóváhagyás és publikálástól - az archiválásig, elévülésig és törlésig szabályozni lehet, és a kezelés szabályait teljes életciklusra rögzíteni.
Az L&M Solutions Kft. az Ön megoldás szállítója, a legmagasabb minőségi elvárásoknak megfelelően.